Népszerű bejegyzések

2009. október 6., kedd

Betegségem és körömvágás

Tegnap reggel nem igazán bírtak magukkal a görik :)
Érthető, hiszen hétvégén nagyon jól éreztük magunkat mindannyian.
A betegség miatt kicsit letompult voltam, ezt érezték is. Elkezdtek rosszalkodni, hátha akkor nem leszek ilyen fura, de nem változott semmi, így abbahagyták a csintalankodást, és látszott rajtuk, hogy aggódnak.
Mindenki a maga módján... :)
Miután Quentinék kint voltak Dönciék is kijöttek kicsit "megmozgatni a tagjaikat" de épp, hogy ki tudtam takarítani Őket.

Délután furcsálták, hogy korán otthon vagyok...
Elevenek voltak, és örültek nekem, ami jól esett, de szinte megismételték a reggelit.

Ma reggel nem keltek fel a megszokott időbe amit már nekem volt különös.
Kisangyalok voltak Quentinék.
Ugráltak játszottak, és hiányolták, nem mertem velük a szokásos módon játszani, mert attól tartok elkapják :(
Minden óvintézkedést megtettem, amit csak lehet.

Délután Quenna úgy gondolta hamarabb kijön és elkezdett "lázadozni", így ment a "bünti helyére" meg is illetődött rendesen.
Amikor kijöhetett észrevettem, hogy a hátsó lábain körmei nagyok, nincs mese le kell vágni!
No igen, de hogyan? Végigzongoráztam a lehetőségeket és adta magát a lehetőség.
Furi volt, ugyan hozzá vagyok szokva, hogy a görényeim szeretik a körömvágást, és még reszeltetik is, de Quenna ugye más tészta, vagy nem?
A helyzet az, hogy nem kellett se paszta, se más trükk, mert a kisasszony tartotta a lábát... én meg, egyik kézzel fogtam, másik kézzel vágtam a körmeit, és teljesem meghatódtam a végére.
Utána, mintha kiengedtem volna a szellemet a palackból, kb fél órán keresztül meg se állt, azt az örömöt nem lehet leírni... ugrált, kergetőzött, futkosott, bohóckodott, mindent amit csak lehetett.
Dönciék kijöttek körbenéztek, és mentek vissza. Detti meg se várta, míg kitakarítom a ketrecüket, bemászott a legalsó hintaágyba és bealudt, miközben én takarítottam.

Nincsenek megjegyzések:

Egy elgondolkodtató történet a felelősségről...

Egy sorsára hagyott vadászgörény

Ma végre rám nézett valaki, én megörültem, mert azt hittem TE vagy anya, de két idegen nézett vissza, amikor kikukucskáltam. Vártam a már-már megszokott verésemet de, még amikor félelmemben megharaptam az egyiket akkor se bántottak, megnyugtatóan beszéltek hozzám, valami olyasmit, hogy nincs baj, és hogy nem kell félem.
Miután megnyugodtam, és elengedtem a kezét megsimogatott. Kezéből csöpögött a vér, de a másik ember kivett, és berakott valami kézi ketrecbe. Elvittek... én nagyon rettegtem, mi történik majd ez után. Valami érdekes helyre kerültem, ahol több hozzám hasonló sorsú vadászgörény volt.

- Megfürdettek, mert a kaki, pisi rászáradt a bundámra.
Anya te ezt miért nem?
- Elvittek orvoshoz, megvizsgáltatni, hogy van-e valami bajom.
Anya te ezt miért nem?
- Kaptam egy tágas ketrecet.
Anya te ezt miért nem?
- Megmutatták, hogy valójában miért is van benn a ketrecbe az a fehér szemcsés valami, és amikor végre nyugtáztam azzal, hogy oda végeztem a dolgom megdícsértek.
Anya te ezt miért nem?
- Megtanították, mekkora lehet a harapásom, ami még nem fájdalmas, nem okoz sérülést az embereknek.
Anya te ezt miért nem?

Most már nem félek, csak mindennap reménykedem, hogy legyen végre nekem is igazi, szerető családom.


Kolmann Gabriella (Sun-yellow)
( A Magyar Vadászgörény Klubnak írtam ezt a kis szösszenetet nagyon rég... )