Népszerű bejegyzések

2010. november 28., vasárnap

A kicsik első hava

Vénusz és Tupac
Reggel arra ébredtünk, hogy minden havas kint J
Nekem se kellett több, irány a kert mindenkivel, akivel csak lehet.
Első körben kivittem Vénuszt és Tupacet. Irtó édesek voltak, nem tudták mit kezdjenek a hóval, mivel hideg, nedves és még el-el is tűnik…
Élvezték, de egy idő elteltével szrájkba fogtak, pózoltak kicsit majd irányba álltak, természetesen az ajtó felé.
Tupac mászik :)
Utánuk következett Quenna. Kedves volt nagyon. A maga kecses nőcis módján viselkedett. Jött – ment szaglászott, nézelődött, majd finoman elkezdett araszolni az ajtó felé, és tette – vette magát, hogy Ő biza bemenne, mert a popi kissé fázik.
Quentin és Fanni 
Következett Fanni és Quentin. A szívem szakadt meg, amikor Hópehely is ki akart jönni, de szó se lehetett róla, mivel ugye beteg és szőre sincs L Fanni sé Quentin nagyon jól érezték magukat, túrták a havat, és pózoltak a fényképezőgép előtt. Mókáztunk kicsit majd Ők is jöttek befele.
Utolsóként jött Dettike. Döncit már mindentől féltem, így szóba se került hogy kijön. Ő már a nyugdíjasok mindennapjait éli. Dettikének viszont jót tett szaglászott – bóklászott, amikor láttam, hogy fázik akkor bejöttünk.
Nagyon szeretek a hóba kint lenni velük. Felhőtlen örömünket csak az árnyékolta be, hogy ugye hiányzott a „sorból” Hópehely és Dönci.

Vénusz
Tupac
  
Quenna

Fanni

 
Quentin


Detti

2 megjegyzés:

Era írta...

Nagyon édesek!
Tupac-ot zabálom!! Gyönyörű!!!

Kolmann Gabriella - Sun-yellow Kennel írta...

Köszönjük :)

Hihetetlen figura a "kis" krapek :)

Egy elgondolkodtató történet a felelősségről...

Egy sorsára hagyott vadászgörény

Ma végre rám nézett valaki, én megörültem, mert azt hittem TE vagy anya, de két idegen nézett vissza, amikor kikukucskáltam. Vártam a már-már megszokott verésemet de, még amikor félelmemben megharaptam az egyiket akkor se bántottak, megnyugtatóan beszéltek hozzám, valami olyasmit, hogy nincs baj, és hogy nem kell félem.
Miután megnyugodtam, és elengedtem a kezét megsimogatott. Kezéből csöpögött a vér, de a másik ember kivett, és berakott valami kézi ketrecbe. Elvittek... én nagyon rettegtem, mi történik majd ez után. Valami érdekes helyre kerültem, ahol több hozzám hasonló sorsú vadászgörény volt.

- Megfürdettek, mert a kaki, pisi rászáradt a bundámra.
Anya te ezt miért nem?
- Elvittek orvoshoz, megvizsgáltatni, hogy van-e valami bajom.
Anya te ezt miért nem?
- Kaptam egy tágas ketrecet.
Anya te ezt miért nem?
- Megmutatták, hogy valójában miért is van benn a ketrecbe az a fehér szemcsés valami, és amikor végre nyugtáztam azzal, hogy oda végeztem a dolgom megdícsértek.
Anya te ezt miért nem?
- Megtanították, mekkora lehet a harapásom, ami még nem fájdalmas, nem okoz sérülést az embereknek.
Anya te ezt miért nem?

Most már nem félek, csak mindennap reménykedem, hogy legyen végre nekem is igazi, szerető családom.


Kolmann Gabriella (Sun-yellow)
( A Magyar Vadászgörény Klubnak írtam ezt a kis szösszenetet nagyon rég... )