Futunk a nagyvilágba

Kicsit ismét lemaradtam, de igyekszem pótolni.

Nos, miután elkezdték az önálló étkezést, lassan de biztosan nekifogtak alomra is járni. Eleinte, még volt némi gond, aki későn indult ki, és így nem ért el az alomtálig. Alapjában egész jól ment.

Teltek a napok, a picik szépen ettek mindent. Ami csak eléjük került, lehetett az csirke nyak, farhát szárny, mellcsont, nem volt számukra lényeg, megették. A legjobb falatok a porcogó, és a kisebb elrágható csontok, azért a mai napig is képesek összebalhézni. Minden alkalommal, mindig az kell a másiknak, amit valamelyik már kivett magának, függetlenül attól mennyi van a tálba, és ilyenkor megy a harc. Az amelyik odament el akarja venni, bele akar csemegézni, míg a másik ezt nagyon de nagyon nem szeretné, ennek megfelelően hangot is ad nemtetszésének, és arrébb is viszi a finom falatot, persze a másik megy utána, és csak akkor ér véget ha elfogy a finomság.

Ezzel egyidejűleg egyre jobban ment az alomhasználat is, szépen profi módon csinálják teljesen tisztán tartva a helyüket. Csak az szokott némi gondot okozni, hogy túl magasra mondhatni „kézen állásba” gondolják elvégezni az aktuális teendőket, és ilyenkor az állat benne van az alomtálba ugyan, de a hátsó fele nem, és mellémegy. Groot specialitása az, hogy fél lábbal az alomtál peremén van és persze kipucsít, ezt a többiek is kezdik átvenni, így lassan megkapják a felnőtt alomtálat a babaalomtál helyett.

Mindemellett a foglalkozási idők is hosszabbodtak, szépen fokozatosan de manapság már 2x3 óra vagy 3x2 óra naponta. Ahogy egyre virgoncabbak lettek, letettük nekik a kölykökplédet, hogy kimozoghassák magukat. Eleinte még nagyon könnyű dolgunk volt, de ahogy megszokták a helyzetet, és kinyíltak a szemecskéik úgy adták a feladatokat nekünk. Felfedezték a környezetüket, a plédet, és nagyokat játszottak egymással, meg természetesen velünk, ennek keretében megtanítottuk nekik, hogy nem haraphatnak, nagyon gyorsan megtanulták. Mostanra ez már oda jutott, hogy jelzés értékűleg teszik oda a fogacskáikat, vagy pusziosztást csinálnak.

A foglalkozások elején, természetesen 8-an 8 fele szó szerint rohannak, és mostanra oda jutottunk, hogy egy ember kevés hozzájuk ilyenkor. Kimondott fogyókúra gyakorlat, és azt most nekem nem lehet. Amikor viszont már fáradnak, először csak egymással meg velünk birkóznak, majd elkezdenek felmászni a lábamon, és „ Ki van közelebb mamihoz!” játékba kezdenek bele. Vagyis amennyire csak tudnak felmásznak az ölembe, hogy ott aludhassanak.

Az első falatok

Mint már korábban említettem, elkezdtek kibújni a kölykök tejfogai, így csak idő kérdése volt mikor is kezdenek el kimenni és belekóstolni a mami ételébe. Figyeltem és vártam, majd egy nagyon váratlan pillanatban beindultak, és nem volt megállás. Nem érdekelte őket, hogy magas a tál, beletornázták magukat nem törődve semmivel sem. Húzták, nyúzták tépték a csontos csirkenyakat, mintha már rutinosan eddig is ezt ették volna. 

Természetesen Bizzyke figyelt, és végig ott felügyelte őket, de nem rángatta el a piciket, hanem kezdeti zavarodottság után ezt az „akadályt” remekül vette. Nekiállt együtt enni a kölykeivel. Volt olyan pici is akit betett a fészekbe, de a kölyök nem zavartatta magát kisétált a tálig.

Következő étkezésnél valami megmagyarázhatatlan okból nem engedte őket csak szopizni, nem értettem ugyan, de Bizzyre bíztam ő a mamijuk, és tudja mit csinál. Az azt követőnél, már simán ment minden együtt ettek.

Ezzel egyidejűleg a kölykök elkezdtek kijárni a fészekből WC-zni is, egész jó arányba találják meg az alomtálat, 1-2 kakit találok máshol, így nagyon büszke vagyok a kis csapatra. Szintén ezzel egyidőben Bizzyt összeengedtem Nisaval, azt az örömöt és „élménybeszámolót” amit elmakogtak egymásnak, csak mosolyogva hallgattuk.

Így a kiskölykökből nagy kölykök lettek :)

Lassan de biztosan…

Tudom mostanában nagy volt a csönd, de mentségemre szóljon okkal.
Bizzyke nagyon belejött a görénymami szerepbe, profi módon fáradhatatlanul rendezi a piciket, szoptat, tisztogatja őket, bár látszik rajta, hogy rettenetesen elfáradt.

Rohamos növekedésnek indultak az apróságok, és napról napra egyre inkább „görény formájuk” kezd lenni. Szépen állnak a lábaikon, ugyanakkor még azért csak erőlködve megy, de nem adják fel, és ha valamelyik nekiindul, van ám ott sebesség, szóval résen kell lenni a foglalkozások alkalmával.
A színek szépen és fokozatosan alakultak, akárcsak a kölykök egyénisége is, és legjellemzőbb tulajdonságaik.

Íme néhány videó a mindennapjainkból...

Egy nyugodt szoptatás...

A picik egymás között...

Amikor takarítás, foglalkozás után mami népszámlálást tart :)

Cseperedünk, színesedünk…

A múlt héten a nagy meleg miatt nem a születés utáni 14. napon, hanem előrébb hoztam a „költözést”. Bizzyék kaptak egy nyitott tetejű szellős nagyobb fészket, hogy kényelmesen elférjenek, és ne legyen melegük.

Bizzykének az első pillanatban nem tetszett, de pillanatok alatt rájött az előnyeire. Elfeküdt benne és úgy etette a kölykeit. Azóta is elégedett a helyével. Be kell valljam én is az vagyok, hiszen mivel

nyitott, így mindent láthatok. Természetesen amikor Bizzynek nem tetszik szól, de nagyon sokmindent megenged nekem.
Pakolgathatom a piciket, rendezhetem a ketrecét. Mindeközben ő figyel, esetenként még nyugodtan szoptat is. Szerencsére rengeteg teje van, és a minősége is kiemelkedően jó, emellett 8 kölyökre 8 cici is jut, de mindezek ellenére nagyon kevés az az idő, amikor mindenki csöndben van. Mint a rossz gyerekek, ami épp foglalt az kell annak is, aki éhes. A fürdetés még mindig nem a kedvenc elfoglaltságuk, de amikor Bizzy takarítás, foglalkozás után leellenőrzi, hogy mindenki megvan-e akkor olyan hangzavart csapnak, hogy beleremeg az egész ház.

Már egy ideje a szemfogai is kibújtak a kölyköknek, Bizzy gondolom, ennek nem minden esetben örül.

Mostanra jutottunk el oda, hogy a picik hagyják Bizzykét enni…

…ha ki tud osonni mellőlük.

A kritikus időszak lassan véget ér

Eltelt az első 10 napjuk a piciknek. Így túl vagyunk a nehéz időszakon. A kölykök szépen fejlődnek, bontakoznak ki az egyéniségek, Bizzy is egyre több időt engedélyez nekem a picikkel.
A napok ugyanúgy telnek rutinszerűen.
Bizzyke mindig szól mikor legyen nagytakarítás, én meg jó „rabszolga” módjára engedelmeskedem.

Miután letelt az első hét, a kölyköket minden takarítás, gondozás alkalmával kiveszem a fészekből, egy nyitott ágyikóba, ahol kényelmesebben foglalkozhatok velük.

4 fiú, 4 lány lett az arány.

Akkor egy kis jellemzés:

Jöjjenek először a lányok.

-         Az egyik lány mindig a kupac aljára fúrja magát, hagyja had melegítsék őt a többek.

-         Van egy olyan lányka, aki folyton megy, és nem hazudtolja meg görény mivoltját, ahol épp elfárad, ott alszik el, attól se riad vissza, ha kicsit távolabb van a többiektől.

-         Fotómodell lányzó is van, folyamatosan pózol, mindig ő akar lenni a kupac tetején, és ha ez nem megy másként, hangot adva akaratának mászik a többekre.

-         Meg van egy „életművész” lányka is, ő kevés energia befektetéssel akarja a legtöbbet kihozni a helyzetekből. Bizzyvel ellentétesen indul el visítva, ahogy csak bír, erre a gondos mami azonnal megfogja, és odateszi a cicire, hogy „itt van egyél”. A picike meg ugyan panaszkodva, de persze elkezd enni. Amikor csak lehetősége van a fészek kijáratának a közelében tartózkodik, hogy ha mással nem is de azzal, felhívja magára a figyelmet, nagyon kis eleven csajszi lesz.

No és akkor a fiúk.

-         Az egyik kisfiú már most sötétedik, ő csoki színű lesz az már biztos.

Ő az aki általában nyugodt, és csak okkal nyitja ki a száját, de akkor aztán „beleremeg minden”.

-         Van egy olyan fiúcska ki mindig izeg-mozog, és folyton méltatlankodik.

-         Természetesen van egy haspókunk is, akinek mindig tele kell lenni a pocakjának.

-         Az elmaradhatatlan „nyugalom mintaképe” is megtalálható. Ha kézbe veszem alszik tovább, nem igazán ideges vagy hangos típus, de persze ha éhes akkor meneküljön mindenki az útjából.

Bizzy néha megunja a fotózást, és az érdeklődésemet, és akkor nem zavartatja magát nemes egyszerűséggel hátat fordít nekem, és véget vet a babanézésnek.

A picik első napjai

Elkezdődött a harc a figyelemért az ételért, és azért ki „fürödjön” később.

Vasárnap délután mikor mentem rendezni a sorokat, a 8 pici nagyon csöndben volt, anyucijuk természetesen ahogy nyílt az ajtó egyből éberen figyelt, bár leplezetlenül látszott rajta rettenetesen fáradt. Szinte semmit nem evett, kivettem és láttam, hogy van teje és szoptat. Szemügyre vettem a piciket is, persze szorítkoztam a gyorsaságra. Mindenki tele hassal mocorgott, hol nyüszögve, hol sírdogálva, hol csendesen. Nyugtáztam, minden rendben :) 

Bizzy visszament, és észrevettem valami furcsa, de nem akartam már tovább piszkálni őket, gondoltam másnap megfigyelem. Így is lett hétfőn direkt figyeltem. A szokásos módon jött a takarítás kajaadás, egy leheletnyit többet időztem a kölykökkel, Bizzykénél is kicsit elszakadt a cérna, és jelezte, hogy ez már neki sok, és igyekezzek. Bizzy bement, és akkor megláttam. Az egyik kölyök, mint annakidején Fanni már most egy hatalmas egyéniség.

Nem a megszokott módon közelíti meg a cicit, hanem cselesen, mégpedig a következő taktikát veti be:

fogja magát, és anyukája szeme láttára elkezd a másik irányba araszolni, természetesen teljes hangerővel, erre a mami, persze megfogja és azonnal cicire teszi, a picike meg dumálva és panaszkodva azonnal szopizni is kezd. Alig hittem a szememnek. Először azt hittem ez véletlen, de aznap este és ma reggel is ugyanezt tapasztaltam. Ma már megint csak többet foglalkoztam egy picikét velük, de óvatosan.

Legkésőbb szombaton megnézem hogy állunk az ivararányokkal.

A nagy nap (2016. 06. 18.) és előzményei

Miután megtörtént a fedezés hosszas izgalmas várakozás következett, az egyik pillanatban úgy tűnt minden rendben van, a másikban elbizonytalanodtam. Be kell valljam Bizzy semmilyen formában nem épp megszokott kismama volt. Nem adta fel a pörgést, és a bolondozást, a szokásossal ellentétben nem is volt aluszékony, szóval az utolsó pillanatig amig csak tudta kétségek között tartott minket.

Jöttek az utolsó napok feszes kemény hatalmas poci, de még mindig ugrál, játszik mókázik, a szívbajt hozva mindenkire… és megtörtént az áttörés csütörtökön láttunk és éreztük is a kicsit mozgását. Ekkor már tudtuk sikerült, de a neheze még hátra van,  ennek megfelelően rá is készültünk.

Elérkezett a szombat délután, épp ellenőrzést tartottam mi a helyzet Bizzyvel, amikor láttam, hogy kimegy WC-re, de mikor ment visszafelé már a baba félig kint volt, nekem se kellett több beültem a ketrec elé, és vártam. Nem piszkáltam nem zargattam, de ott voltam, hogyha komplikáció merül fel ott legyek, és azonnal tudjak intézkedni. Nehéz és hosszadalmas szülés volt, Bizzy többször is kijött a „szülőszobából”.

Rettenetesen elfáradt, de nyugodt maradt mindvégig.

Mire vége lett 9 picikét hozott a világra, és szerencsére a placenta is távozott. 1 kölyök nem érte meg a vasárnap reggelt, a természet szelektált.

Így most 8 kölyköt gondoz épp Bizzy.

Baltazár és a hó

Mint országszerte nálunk is esett a hó.

A csajok fagyosak, így csak Baltazárral kerekedtem fel, és indultunk felfedezni a havat. Amikor ismerkedett a hóval, még bizonytalanul közeledett, de ez hamar elmúlt, és turta-furta bele magát.

Amikor kotortuk el a havat, Baltazár úgy vélte ez jó móka, és mindig oda szaladt ahova épp a havat tornyoztuk, nyilvánvaló volt számára, hogy az nem maradhat úgy, és át kell rendeznie, persze nem lehetett rá haragudni, mikor a havas pofival,

ártatlan „boci” szemekkel nézett vissza a széttúrt hókupac alól. Aztán belevetettük magunkat a sétába. Természetes módon neki mindig a legnagyobb hóba kellett mennie, és fél percre se állt meg, így fel kellett kötnöm a nacit, hogy fotót tudjak róla készíteni.
Utána úgy gondolta kergetőzzünk, kicsit meglepődtem, de nagyon egyértelműen adta tudomásomra mit szeretne. Így hát nem volt más választásom, mint futni, és hagyni, hogy kergessen, de persze figyelnem is kellett a környezetre, és Baltazárra is, mert ha túl messze voltam akkor leállt szaglászni, meg már úgy vélte lassan vadászva cserkészi be a lábam.

Néha felkéredzkedett, de nem fázott a tappancsai melegebbek is voltak, mint a kezem, és két perc se telt el, már lent is volt, szaladgált tovább. 1,5 óra elteltével úgy gondoltam, hiába nem fázik egyikünk se ideje hazamenni. Baltazárnak hagytam, had mutassa meg, merre van a hazaút, ő pedig simán az ajtóig kalauzolt.

Hazajöttünk, megszárítkozott megkapta a vacsiját, evett és ment is aludni, elfáradt.

Vendégségben…

Kicsit lemaradtam az írással, de valahogy mindig volt valami.

Még decemberben felpakoltuk a göriket, és elmentünk rokonlátogatóba. Tartottam a helyzettől, mert ugyan bízom az állataimban, de mégiscsak egy teljesen új környezetbe kerültek.

Már az induláskor úgy viselkedtek, ahogy a „nagykönyvben meg van írva” igaz Baltazár kiborította a neki bekészített almot, de szépen végigaludták az utat, és rendesen viselkedtek, míg kialakítottuk nekik a helyüket. Utána jött a napi „rutin”, ment a játék és a mókázás akárcsak otthon. Természetesen megmutatta mindenki a sajátosságát. Nisa a nevelést, és az önfeledt pattogó makogó görényt, Bizzy az energiáját és a gyorsaságát, Baltazár meg a komótos úriembert, aki azért néha bele is lendült a játékba. Jelezték mindig mikor úgy gondolták, mostmár inkább pihennének, és mentek is vissza a helyükre, és a következő játékidőig heverésztek, aludtak a függőágyaikban.

A pakolásnál, és a hazajövetelkor is fegyelmezetten türelmesen viselkedtek a görik, mint az igazi profik.

A vendéglátóinkat is teljesen elbűvölték, ezúton is köszönet nekik, hogy bevállaltak így minket, hiszen többségük most látott, fogott először görényeket!

Nagyon jól éreztük magunkat, és ezt a görik nevében is mondhatom!