Egy elgondolkodtató történet a felelősségről...
Egy sorsára hagyott vadászgörény
Ma végre rám nézett valaki, én megörültem, mert azt hittem TE vagy anya, de két idegen nézett vissza, amikor kikukucskáltam. Vártam a már-már megszokott verésemet de, még amikor félelmemben megharaptam az egyiket akkor se bántottak, megnyugtatóan beszéltek hozzám, valami olyasmit, hogy nincs baj, és hogy nem kell félem.
Miután megnyugodtam, és elengedtem a kezét megsimogatott. Kezéből csöpögött a vér, de a másik ember kivett, és berakott valami kézi ketrecbe. Elvittek... én nagyon rettegtem, mi történik majd ez után. Valami érdekes helyre kerültem, ahol több hozzám hasonló sorsú vadászgörény volt.
- Megfürdettek, mert a kaki, pisi rászáradt a bundámra.
Anya te ezt miért nem?
- Elvittek orvoshoz, megvizsgáltatni, hogy van-e valami bajom.
Anya te ezt miért nem?
- Kaptam egy tágas ketrecet.
Anya te ezt miért nem?
- Megmutatták, hogy valójában miért is van benn a ketrecbe az a fehér szemcsés valami, és amikor végre nyugtáztam azzal, hogy oda végeztem a dolgom megdícsértek.
Anya te ezt miért nem?
- Megtanították, mekkora lehet a harapásom, ami még nem fájdalmas, nem okoz sérülést az embereknek.
Anya te ezt miért nem?
Most már nem félek, csak mindennap reménykedem, hogy legyen végre nekem is igazi, szerető családom.
Kolmann Gabriella (Sun-yellow)
( A Magyar Vadászgörény Klubnak írtam ezt a kis szösszenetet nagyon rég... )
Tudom mostanában nagy volt a csönd, de mentségemre szóljon okkal.
Rohamos növekedésnek indultak az apróságok, és napról napra egyre inkább „görény
formájuk” kezd lenni. Szépen állnak a lábaikon, ugyanakkor még azért csak
erőlködve megy, de nem adják fel, és ha valamelyik nekiindul, van ám ott
sebesség, szóval résen kell lenni a foglalkozások alkalmával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése