Népszerű bejegyzések

2010. május 26., szerda

Nincsenek görényeim...


Nem írtam egy ideje, mert az a helyzet, hogy nincsenek görényeim... no jó nem a szó szoros értelmében!
Hol is kezdjem…
Talán Quennánál J én kicsi lökött lánykám. A kapcsolatom Vele egy különleges fázisba ért. Nagyon furcsa, de kitaláljuk egymás gondolatait. Rá se kell néznem, hogy tudjam mit is szeretne, nem gondoltam, hogy valaha is lesz ilyenbe részem. Megtanulta, hogy a ketrecből nem tud hamarabb kijönni, ha megpróbál „segíteni”, így ügyes gyermek lévén hátramegy a ketrece végébe és néha-néha előre jön leellenőrizni nyílik-e az ajtó. Rettenetes nagy változáson ment át, ha szólok neki, rögtön fejvesztve szalad hozzám, és a Tőle már megszokott „agyig hatoló” tekintettel néz. Keveset van kint velünk. Mókázik kicsit, ugrál, bohóckodik, megnevettet, majd reklamál, hogy menne be, mert éhes. Nyugodtan megvárja a helyén, míg kitakarítom Fanniékat és utána megkapja a majszolni valót, ami nem is épp kevés J Már áttértünk „az inkább ruháználak, mint etetnélek kisfiam” állapotba rengeteget eszik. Tegnap például a hintaágyába is csak harmadszori nekifutásra sikerült belemásznia J Igen visszakapta a függőágyikóját, olyan édesen kérte, hogy nem tudtunk Neki nemet mondani, pedig elvileg büntibe volt. Azóta ki se lehet robbantani belőle J
Fannika meggyógyult, már nem kell gyógyszereket szednie. J Rendben van, tutujgatja Hópelyhet, aki ezt hősiesen tűri.
Dettike szintén a „rengeteget eszem” kategória, sokat alszik, és már követeli a kényelmes ágyikókat. Újabban a szivacsos hintaágyába még külön polár takarót is kellett betennem. Komolyan, mint az emberek úgy alszik, és elvárja, hogy betakargassam…
Quentin igazi kis játékgombóc lett mostanában. Érdeklődik, ugrál, pattog, és be nem áll a szája. Ma reggel például rendesen „kiosztott”, hogy Ő biza éhes, és miért beszélek a Kedvesemhez. Csak álltunk és néztük, majd elnevettem magam, mire Quentin úgy megsértődött, hogy amikor hívtam, oda se akart jönni, aztán kapott sok-sok puszit és szent volt a béke J
Dönci sokat alszik nyugtalan is vagyok miatta egy kicsit. Enni eszik rendesen, és reklamálni is szokott, hogy idő van, de kint csak szundikál…

Nincsenek megjegyzések:

Egy elgondolkodtató történet a felelősségről...

Egy sorsára hagyott vadászgörény

Ma végre rám nézett valaki, én megörültem, mert azt hittem TE vagy anya, de két idegen nézett vissza, amikor kikukucskáltam. Vártam a már-már megszokott verésemet de, még amikor félelmemben megharaptam az egyiket akkor se bántottak, megnyugtatóan beszéltek hozzám, valami olyasmit, hogy nincs baj, és hogy nem kell félem.
Miután megnyugodtam, és elengedtem a kezét megsimogatott. Kezéből csöpögött a vér, de a másik ember kivett, és berakott valami kézi ketrecbe. Elvittek... én nagyon rettegtem, mi történik majd ez után. Valami érdekes helyre kerültem, ahol több hozzám hasonló sorsú vadászgörény volt.

- Megfürdettek, mert a kaki, pisi rászáradt a bundámra.
Anya te ezt miért nem?
- Elvittek orvoshoz, megvizsgáltatni, hogy van-e valami bajom.
Anya te ezt miért nem?
- Kaptam egy tágas ketrecet.
Anya te ezt miért nem?
- Megmutatták, hogy valójában miért is van benn a ketrecbe az a fehér szemcsés valami, és amikor végre nyugtáztam azzal, hogy oda végeztem a dolgom megdícsértek.
Anya te ezt miért nem?
- Megtanították, mekkora lehet a harapásom, ami még nem fájdalmas, nem okoz sérülést az embereknek.
Anya te ezt miért nem?

Most már nem félek, csak mindennap reménykedem, hogy legyen végre nekem is igazi, szerető családom.


Kolmann Gabriella (Sun-yellow)
( A Magyar Vadászgörény Klubnak írtam ezt a kis szösszenetet nagyon rég... )